Szereplők:
Mme Pie: UDVAROS DOROTTYA
Pötyi mama: GRISNIK PETRA
Georgette: LÁSZLÓ LILI
Marcel: PATAKI FERENC
Henry: ROHONYI BARNABÁS
Môle: FICZERE BÉLA
Látvány: Ondraschek Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Plakát: Csáfordi László
A rendező munkatársa: Perényi Luca
Rendező: GÖTTINGER PÁL
ŐSBEMUTATÓ!
Előadásunk a századfordulós Párizsba invitálja a nézőt. Csillognak a kávéházak, szól a muzsika, és az egyébként is meseszép város most pláne sosem látott ragyogással ünnepli a 1900-as világkiállítást, a Föld minden tájáról odasereglett sokaságot, a hihetetlen új találmányokat. Azelőtt elképzelhetetlen járművek dübörögnek fel-alá, minden villanyfénnyel pompázik, hatalmas pavilonokban hirdeti az emberiség a szellem, a tudomány és a művészetek diadalát. A párizsi rakpartok mentén kis teherszállító bárkák sorakoznak. Régebbi időkből ott felejtődött, szedett vedett, de jólelkű és szerethető lakóik alulnézetből bámulják a felfordulást… sosem láttak hasonlót. Ezen a sorsdöntő éjszakán mindegyikük a maga módján elhatározza, hogy mától minden másképp lesz. Rájönnek, hogy “aki egyedül viszi a zsákot, az csak a földet tudja nézni”, úgyhogy összekapaszkodnak, és úgy döntenek: mától kezdve minden terhet le lehet végre rakni, véget ér a szenvedés, a nélkülözés, nem lesz több háború, és végre kezdődhet a kor, amelyben mindenki külön-külön és együtt is végre boldog lehet:
a XX. század.
Mme Pie: UDVAROS DOROTTYA
Pötyi mama: GRISNIK PETRA
Georgette: LÁSZLÓ LILI
Marcel: PATAKI FERENC
Henry: ROHONYI BARNABÁS
Môle: FICZERE BÉLA
Látvány: Ondraschek Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Plakát: Csáfordi László
A rendező munkatársa: Perényi Luca
Rendező: GÖTTINGER PÁL
ŐSBEMUTATÓ!
Előadásunk a századfordulós Párizsba invitálja a nézőt. Csillognak a kávéházak, szól a muzsika, és az egyébként is meseszép város most pláne sosem látott ragyogással ünnepli a 1900-as világkiállítást, a Föld minden tájáról odasereglett sokaságot, a hihetetlen új találmányokat. Azelőtt elképzelhetetlen járművek dübörögnek fel-alá, minden villanyfénnyel pompázik, hatalmas pavilonokban hirdeti az emberiség a szellem, a tudomány és a művészetek diadalát. A párizsi rakpartok mentén kis teherszállító bárkák sorakoznak. Régebbi időkből ott felejtődött, szedett vedett, de jólelkű és szerethető lakóik alulnézetből bámulják a felfordulást… sosem láttak hasonlót. Ezen a sorsdöntő éjszakán mindegyikük a maga módján elhatározza, hogy mától minden másképp lesz. Rájönnek, hogy “aki egyedül viszi a zsákot, az csak a földet tudja nézni”, úgyhogy összekapaszkodnak, és úgy döntenek: mától kezdve minden terhet le lehet végre rakni, véget ér a szenvedés, a nélkülözés, nem lesz több háború, és végre kezdődhet a kor, amelyben mindenki külön-külön és együtt is végre boldog lehet:
a XX. század.
"Most meg még majd maguk akarják nekem elmagyarázni, hogy mi a szerelem, nézzenek oda. Én azt itt mindenkinél jobban tudom. Amikor az a mogorva uszályos megjelent a rakparton azzal a kicsike feleségével, azonnal mondtam is a kikötő népének, rakodóknak, orgazdáknak, gyilkosoknak, veteránoknak, képzőművészeknek, hogy ez a nyomorult kis gerlepár a védelmem alatt áll, én az ő boldogságukat nem hagyom, mert itt magas színvonalú szerelemről van szó, és én azonnal felismerem az ilyet, mert jegyszedő voltam az operában, és ki vagyok képezve. Sajnálom, hogy végül vérontás lett belőle, ráadásul itt ez a világkiállítás is, nyakunkon a XX. század, és azt sem kéne félvállról venni, meg nekem még fel is kéne mosnom, húslevesem is oda van téve, szóval végeztünk itt, vitéz urak?”
(Pötyi néni rendőrségi vallomásának részlete, Párizs, 1900. április)
1900-ban vagyunk, Párizsban, a világkiállítás idején. A város, és vele Európa, és vele a világ lázban ég: sosem látott fejlődés, sosem látott jólét, sosem látott minőségű élet ígérete száll a levegőben. Találmányok, gépek, új megoldások, telefónia, gépjárművek, film (sőt, hangosfilm!), a gyarmatbirodalmak és a közlekedés fejlődése révén bejárhatóvá zsugorodott világ – szenzációk a művészetben, a mindennapi használati tárgyak körében, mindez (most először a történelem folyamán) azt ígéri a kisembereknek is, hogy más is lehet az élet, mint a puszta túlélésért vívott mindennapos harc. Nem az ennivalóról meg a fűtésről szól majd már minden: ugyan továbbra is sokat kell majd dolgozni, de az már a gyarapodásért zajlik, az egyről-a-kettőre lépésért. Kávéházak ragyognak éjjelente, ahová bárki betérhet, színházak játszanak, amelyek mindenki előtt nyitva állnak (és bárki megengedheti magának), szól a zene, a pezsgő társasági élet csupa személyes találkozásból áll, minden pezseg, az utca embere is irodalomról és képzőművészetről vitázik, a mindennapos használat tárgyai mívesek, csodaszépek és sosem látott minőségűek, minden villámgyorsan alakul és vágtat előre..
Történetünk a belvárosi rakpartok egyikén, egy teherszállító bárkán játszódik, amely egyben Marcel és Georgette úszó lakása is. Marcel a tulajdonos, aki alkalmi munkások segítségével rakodja ki és be az uszályt – majd feleségével járja a Szajnát. A nő, Georgette feltűnően fiatal a férjéhez képest – a kikötőben sok szó éri őket emiatt, de ők a szerelmesek magabiztosságával veszik semmibe a piszkálódó megjegyzéseket. Legalábbis eleinte.
Állandó párizsi kikötőhelyük a Szajnán a város központjához közel esik, itt jól összeszokott munkatársaik – rakodók, orgazdák, melósok, tolvajok, kereskedők – képezik a társaságot. Rakományt és híreket cserélnek, majd indulnak vissza pár nap után.
A történések az egyik ilyen továbbindulás előtti pillanatban, egyetlen este és éjszaka alatt zajlanak le.
Történetünk a belvárosi rakpartok egyikén, egy teherszállító bárkán játszódik, amely egyben Marcel és Georgette úszó lakása is. Marcel a tulajdonos, aki alkalmi munkások segítségével rakodja ki és be az uszályt – majd feleségével járja a Szajnát. A nő, Georgette feltűnően fiatal a férjéhez képest – a kikötőben sok szó éri őket emiatt, de ők a szerelmesek magabiztosságával veszik semmibe a piszkálódó megjegyzéseket. Legalábbis eleinte.
Állandó párizsi kikötőhelyük a Szajnán a város központjához közel esik, itt jól összeszokott munkatársaik – rakodók, orgazdák, melósok, tolvajok, kereskedők – képezik a társaságot. Rakományt és híreket cserélnek, majd indulnak vissza pár nap után.
A történések az egyik ilyen továbbindulás előtti pillanatban, egyetlen este és éjszaka alatt zajlanak le.
